2014. szeptember 12. péntek
Fahéjas-rumos szilva batyuba csomagolva
Fahéjas-rumos szilva batyuba csomagolva
Remélem a címmel mindenkinek megalapozott egy kellemes nyálcsorgatást, de ha még nem, akkor megígérhetem, hogy a cikk végére garantált.
A Töltelék
Szilva szezon lévén, az ember ilyenkor kihasználja a lehetőséget. Jómagam is így tettem, a kertből hoztam 15 szemet. Fogtam, feldaraboltam őket kb. 1×2 cm-es darabokra, egy tálba tettem, 4 evőkanál rumot öntöttem rá, majd érzéssel őrölt fahéjjal nyakon borítottam, 1 vaníliás cukorral még meghintettem és jól összekevertem. Lefedtem és hagytam összeérni az ízeket. Ezt érdemes órákkal előbb megtenni. Párszor esetleg megkeverni.
A Tészta
Fogtam 35 dkg teljes kiőrlésű és 15 dkg sima lisztet, hozzáadtam a 2,5 dkg élesztőt amit előtte összemorzsoltam 3 dl langyos tejben. Majd 1 evőkanál cukrot, pár csipet sót és 10 dkg vajat (házit). Mindehhez hozzácsaptam egy tojást és összedolgoztam. Ezt követően lefedtem és hagytam kelni.
Miután szépen kétszeresére kelt, kivettem a tálból, még egyszer átgyúrtam és kinyújtottam (ezt lehet részleteiben is, nem kell egyben nyújtani) és négyzetekre vágtam (kb 12×12 cm). Ezekre raktam nagyjából 1-1 evőkanálnyi tölteléket és a sarkainál átlósan felhajtottam a tésztát.
A batyukat a vajjal kikent (vagy sütőpapírral kibélelt) tepsibe rakosgattam, 2-3 centire egymástól, mert még nőni fognak. Természetesen 1 tojás sárgájával megkentem mindet.
Az előmelegített sütőbe raktam a tepsit és 180 fokon megsütöttem.
Hogy mi is lett a végeredmény? A képek (rájuk kattintva akár extra méretig is nagyíthatók) után elmondom…
Ízvilágban egy finoman omlós tészta, ami kellemesen magába szívta a fahéjas szilva ízét, amit a szánkban a rum finoman tovább fűszerez.
Kinézetre pedig egy aranybarna-sárga batyu, amiből mutatóban kifolyt némi töltelék, hogy az ember garantáltan tudja, hogy milyen finomság is vár rá. Az illatok frissen, de kihűlt állapotban is csak úgy áradnak belőle, a rumot szinte észre sem venni ugyan, de a fahéjas szilva igencsak betudja tölteni a teret.
Nos, aki kedvet kapna egy ilyen finomsághoz, annak itt a recept is:
A Tészta:
– 35 dkg teljes kiőrlésű+15 dkg sima liszt,
– 10 dkg vaj (vagy 15 dkg margarin),
– 2,5 dkg élesztő,
– 3 dl tej,
– 1 evőkanál cukor,
– pár csipet só,
– 1 tojás a tésztába és 1 sárgája a kenéshez
A Töltelék:
– 15-20 szem szilva
– 4 evőkanál rum (vagy 1 rumaroma)
– 1 vaníliás cukor
– őrölt fahéj ízlés szerint
Remélem tetszett és már várjátok a következő finomságot!
Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!
A házi vajat és tejet természetesen megint házhoz hozattam a “A mi kis farmunk” sajtkészítőjével, mert náluk ez a szokás. Amennyiben szeretnél Te is ilyen és hasonló finomságokat, bátran keresd őket az interneten (IDE kattintva), vagy a facebook oldalukon (IDE kattintva)