2014. október 16. csütörtök

Cséplő Balázs és Cséplő Attila a 48. Mecsek Rallyn!

Cséplő Balázs és Cséplő Attila a 48. Mecsek Rallyn!

A LiveWire Rally Team-ben versenyző Cséplő Balázs és Cséplő Attila testvérpár is indul a hétvégi 48. Mecsek Rallyn, így életük nagy álma teljesül!
Íme a hivatalos sajtóinformáció.

“Egy álom válik valóra

A LiveWire Rally Team legújabb tagjaként áll rajthoz Cséplő Balázs és Cséplő Attila testvérpár egy Peugeot 106 S16-al a hétvégi 48. Mecsek Rallye-n. A szerepeket, már a kezdetekkor felosztották, Balázs irányítja az autót, Attila pedig Balázst. Nagy izgalommal várják, hogy végre versenyzőként vehetnek részt, azon a futamon, ahová az elmúlt 6 évben csak nézőként látogattak ki.

Az eddigi tapasztalatairól és a hétvégére való felkészülésről beszélgettem Balázzsal:

Mikor ültél először versenyautóba?

Először 2012 végén ültem versenyautóban, amikor is bátyámmal mindketten neveztünk ugyan abba a kategóriába és egymásnak navigáltunk. Úgy hozta a sors, hogy végül 4 kupát hoztunk haza a 2012-es Rallye Sprint Gáláról, 3. helyen végeztünk, amikor ő vezetett és kategória első helyen, amikor én. Ebből a mesés kezdésből azt a konklúziót vontuk le, hogy akkor mindenki maradjon annál, amihez jobban ért.

Hol indultál eddig?

A legelső autónkkal csak 2 versenyen indultam, majd a következővel (ami a mostani is) próbáltam annyiszor rajthoz állni, amennyiszer csak tudok, hogy minél több rutint szerezzek, és minél jobban rájöjjünk, hogy mikor milyen körülmények közt a leggyorsabb az autó és milyen irányba érdemes menni a fejlesztésekkel.

Milyen autóval álltál már rajthoz?

Eddig csak kettővel. A fent is említett Peugeot 205 GTI-vel és a jelenlegi Peugeot 106 S16-al.CseploB_CseploA_mecsek_behar(5)

Előző versenyeteken milyen helyezést értetek el?

Az előző versenyünkön, a 6. helyen végeztünk, a népes és erős déli sprintes mezőnyt elnézve jónak mondható, de ami a legjobb, hogy most végre célba ért az autó, ugyanis az előző pár alkalommal sajnos ránk járt a rúd a dolgok technikai részét illetően. Most is volt azért kicsúszás száraz slick-el a hirtelen jött eső miatt, a motor is kihagyogatott néha, de ez mindenkinél benne van a pakliban. Ugyanakkor ettől is olyan szép és izgalmas ez a technikai sport, és aki benne van, az tudja, hogy mekkora dicsőség célba érni, hát még dobogóra állni.CseploB_CseploA_mecsek_behar(1)

Történt azóta valami változtatás, javítás az autón?

Folyamatosan próbáljuk jobbá, gyorsabbá és megbízhatóbbá varázsolni. Most a futóművön állítottunk éjszakába nyúló szerelések és tesztek során, hidegebb gyertyát raktunk a motorba, hogy ne hagyogasson ki és egy kicsit rendbe tettük a hátsó féket is. Lejjebb és hátrébb helyeztük a navigátorülést a jobb súlyelosztás miatt, de még előttünk van a generátor javítása és egy második poroltó beszerkesztése az autóba.

Milyen okból választottad most a 48. Mecsek Rallye-t?

2006-ban láttam először Mecsek rallye-t, azóta egy év kihagyásával az összesre kilátogattam. Régi nagy álmom volt egyszer indulni a Mecsek Rallye-n és ez most beteljesülni látszik. Ehhez most nagyban hozzájárult a LiveWire Energy is. Már csak azt remélem, hogy minél több néző is kilátogat a pálya szélére.

Ha jól tudom, a testvéred a navigátorod, mondj róla egy pár szót.

Hát mit mondjak, elég régóta ismerem, nem egy utolsó szempont egy ilyen ember navigálására bízni az ember életét és az autó épségét. Egyre jobban kezdünk belerázódni az itiner írásba, de még mindig vannak bizonytalan kanyarok, de ilyenkor Attila csak rám kiabál, hogy el ne merjem venni a gázt. Eddig még mindig bejött. A futamokról folyamatosan készítünk belső felvételt, hogy azokat elemezvén a jövőben egyre nagyobb összhangba kerüljön a felírt itiner a gyorsasági szakaszokkal.CseploB_CseploA_mecsek_behar(6)

Mi a célotok ezen a versenyen?

Első és legfontosabb célunk, hogy átguruljunk a Széchenyi téri pódiumon és részesei lehessünk a célceremóniának. Azon túl pedig természetesen szeretnék dobogóra állni… el tudnánk viselni.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Jövőre szeretnénk licenszes versenyzőkként részt venni a Magyar Országos Rallye 2 bajnokságban az autó teljes téli felfrissítését követően.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért: www.medicalcar.hu, www.felforditom.hu, Uspech kft. (www.uspech.hu), www.profidiag.com Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft., Power Racing Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont.

LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán ZoltánTel.: +36 30 505 2089E-mail: krizsan.zoltan@livewireteam.hu”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .