2015. március 31. kedd

Eger Rallye 2015. – Merencsics Árpád-Kapcsos Tamás

 Eger Rallye 2015. –  Merencsics Árpád-Kapcsos Tamás

A Solid Racing Team hihetetlenül jól kezdett, de pechükre náluk is előjött azon örök érvényű megállapítás, hogy egy technikai sportban bármikor elromolhat, bármi.
Horváth Judittal beszélgetett a páros.

Még gombócból is sok lett volna…

Solid Racing Team – 10. Eger Rallye, 2015. március 27-29.
Merencsics Árpád – Kapcsos Tamás, Suzuki Swift GTi

Ennyi meglepetésben talán még gyerekként sem volt része Merencsics Árpádnak, mint idén, a 10. Eger Rallyen. Ráadásul sajnos csak kellemetlenségek érték, amik állandóan nehézséget gördítettek a szezonnyitón való szereplése elé. A nagyatádi pilótának az utolsó pillanatban még navigátor után kellett keresgélnie, majd technikai probléma akadályozta menetelését. Segítőjével, Kapcsos Tamással az első versenynapot a H1 kategória 2., és az abszolút értékelés 4. pozíciójában zárták, ám a másnapot nullázniuk kellett a váltó meghibásodása miatt.

Merencsics Árpád: Nehezen indult számunkra a versenyhétvége. A pályabejárás során rosszul lett a navigátorom, és sokáig úgy is nézett ki, hogy nem tudja vállalni a futamot. Az utolsó pillanatban ki kellett találnunk egy B tervet, kerítenünk kellett valahonnan egy mitfahrert. Herczeg Szabolcs sietett a segítségemre, akinek minden felszerelése megvolt és szabad is volt a hétvégére. Szabi rögtön kocsiba is ült, hogy minél előbb felérjen hozzánk, Egerbe, ám még a technikai átvétel előtt kipróbáltattuk vele a kocsit – magassága lévén – nem-e lesz kicsi számára. Ahogy beült az ülésbe, a haja súrolta a bukócsövet, sisakkal együtt már csak úgy fért volna el, ha elfekszik, ám ekkor kb. 8-10 centiméter hely lett volna a dereka és az ülés között. Ennek fényében úgy döntöttünk, hogy nem tesszük kockára a testi épségét. Tomi egészsége eközben javult, gyógyszerekkel igyekeztük rendbe tenni a közérzetét, így folytatni tudta velem a pályák felírását, majd pénteken a rajtceremóniára is el tudott kísérni.
Szombaton 8 gyorsasági szakaszt kellett teljesítenünk, és az időeredményeink igazán biztatóak voltak. Tomival megtaláltuk a ritmust, ám az első kör végén megint elkezdett rendetlenkedni a gyomra. A bajt szerencsére sikerült megelőzni, bár emiatt azért néhány apróbb hibát elkövettünk, hiszen próbáltunk figyelni arra is, hogy az egészségi állapota ne romoljon tovább. Végül sikeresen abszolváltuk a szakaszokat, s ahogy legurultunk a 8. gyorsról, egy stop táblánál megadta magát a váltó. Gyorsan aláfeküdtem, megnéztem, nem szakadt-e le valami alkatrész, de semmi látható probléma nem volt. Addig feszegettem a váltót, amíg találtam sebességet, és így le tudtunk menni a pályáról a szervizbe, majd be tudtunk állni az éjszakai parc fermébe.
Amíg vártunk az első nap hivatalos végeredményére és a parc fermé feloldására, elkezdtem váltó után érdeklődni, keresni, hogy cserélni tudjuk az alkatrészt, és teljes harci díszben tudjunk másnap rajthoz állni. Kazincbarcikáról hozták meg az elemet még aznap este azzal az ígérettel, hogy biztosan passzolni fog a versenygépünkbe – ám ahogy szétszedtük a kocsit, szomorúan konstatáltuk, hogy nem illik bele. Este 11-kor még felhívtam azt a szakembert, aki a motort készítette a Suzukiba, neki volt megfelelő váltója, ám több mint 150 kilométernyire Egertől. A helyzetet értékelve – éjszakai szervizelés, óra-átállítás, pár óra alvás – arra jutottunk, hogy nullázzuk a második versenynapot.
Sok idegeskedés, probléma tarkította tehát a szezonnyitónkat, de ettől függetlenül elégedett vagyok a pályán nyújtott teljesítményünkkel. Az első versenynapot az abszolút 4., valamint a H1 kategória 2. pozíciójában zártuk. A csalódottságom egyedül csak azért van meg, mert vasárnap nem tudtam rajthoz állni. De nincs kérdés, versenyezni kell, ezért hétfőn már munkához is látunk, hogy a miskolci fordulóra rendbe tegyük a Suzuki Swift GTi-t a támadáshoz.Merencsics_Kapcsos_Eger

Kapcsos Tamás: Úgy érzem, tisztességgel felkészültünk és jól megoldottuk a feladatunkat, amit a 10. Eger Rallye állított elénk. Igaz, a pályabejárás során akadt egy kis problémánk, ugyanis sokáig rendetlenkedett a gyomrom. Az okát ennek még ma sem tudom, de valószínűleg az idegesség faktora is közrejátszhatott benne, hiszen Árpival most dolgoztunk először együtt, s emiatt kialakult bennem egy ilyesfajta érzés. A gondokat szerencsére orvosolni tudtam, így végül vállaltam a hétvégi menetelést.
A pilótámmal maximálisan meg vagyok elégedve, úgy érzem, ráéreztünk egymás ritmusára, jól tudtunk együttműködni. Az elsődleges célunk amúgy is az volt, hogy összecsiszolódjunk egy kicsit, de az, hogy ez az első napon egy szép eredménnyel is párosult, külön öröm számomra. Persze, kicsit csalódott vagyok, hogy vasárnap nem tudtunk rajthoz állni műszaki hiba miatt, de nem csüggedünk, készülünk a következő futamra!

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution, Innovitas, Cortesia Group, V4 Transport, Sigillanda, Kyocera, Excel IT, The Body Shop, Merencsics Autó Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .