2016. január 12. kedd

A Team Prevention hölgyeinek 2016-os céljai!

A Team Prevention hölgyeinek 2016-os céljai!

A Sportkult olvasóinak nem kell bemutatni már a Team Prevention-t (a kezdetektől pár cikk róluk: “Akik mindenkiért küzdenek: Team Prevention!” illetve “Team Prevention: 2015-ben még több IronMan 70.3 a listánkon!“, vagy éppen “Team Prevention: Király Amanda” és “Team Prevention: Demeter Niki“) így Íme egy friss sajtó infó a lányokról, az idei terveikkel kapcsolatban!
Előre is sok sikert kívánunk nekik!

“Szeretettel köszöntünk Benneteket a 2016-os évben, és kívánjuk, hogy teljesüljön mindaz, amit idén megvalósítani szeretnétek, és ha tettetek újévi fogadalmat, legyen sikeretek annak megvalósításában.

A Team Prevention csapatának tagjai a tavalyi évhez hasonlóan számos országos versenyen, bajnokságon szeretnének rajthoz állni és a távot teljesíteni, versenynaptárunk felöleli mind a négy évszakot. Különböző korcsoportú amatőr versenyzőink mind egyéni indulóként, mind pedig csapatban, többféle versenyszámban mérettetnek meg: hosszútávfutás, kerékpár, sprint-, olimpiai -, közép- valamint hosszú távú triatlon, és számos karitatív sportrendezvény, ahol találkozhattok velünk.

A téli hónapok futóversenyei közül a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválra (január 17. Bp) várunk Benneteket szeretettel Amanda szurkolótáborában, annak külön okán is, hogy csapattársunk tavalyi országos bajnoki címét ezen a versenyen veheti át. Büszkék vagyunk Rá! Még ugyanebben, az év leghidegebb hónapjában Réka a finn kezdeményezésű nemzetközi futáson (Yours Truly) vesz részt (január 24. Dunaújváros), 25 km-es távot célul tűzve ki magának. Érdekessége a versenynek, hogy mind a táv-, mind pedig az idő mérése becsületbeli ügy, a versenyzők saját óráira van bízva.
team_prevention_2016

A tavasz közeledtével még mindig a futásé marad a főszerep, a Barcelona Maratonra készülve a lányok egy kedves programon vesznek részt, a Hármashatár-hegy, és Határ-nyereg dimbes- dombos lankáin március 6-án a Nőnapi Virág Futáson gyűjtenek szirom alakú, kb 17 km-es pályán virágokat. Kötelező táv nincs, nem verseny, Benneteket is buzdítunk, vegyetek részt a rendezvényen.

Linda és Réka márciusban Barcelonába repülnek IronMan klubtársaikkal közösen, hogy részt vehessenek a 13-án megrendezésre kerülő maratoni táv megtételében (38. Zurich Marato de Barcelona), első alkalom, hogy a csapat színeit és eszméjét, üzenetét határainkon túl is alkalmunk nyílik megismertetni.

Április 17-én a budapesti Vivicitta Félmaraton futóversenyen indul Amanda, családbarát program, jól felszerelt versenyközponttal, ahol a csapat többi tagjával is találkozhattok majd.

Az év legtöbb csapattagot megmozgató rendezvénye minden kétséget kizárólag a X. NN Ultrabalaton lesz, ahol 10 fős csapattal indulunk, valamint Amanda csapattagunk vesz részt egy további háromfős váltóban, saját főversenyeként. A május 27-én megrendezésre kerülő Ultrabalaton 220 kilométeres távja alatt versenyzőink egyéni teljesítményei összekapcsolódva összehozzák a sikert, a célba érve életre szóló élményben lesz részük indulóinknak: Angie Segatto, Emil Segatto, Amanda, Gyöngyi Hajdu, Georg, Ildikó Pinke, Csőke Szilveszter, Andrea Kenessey és Réka. Még ebben a hónapban Linda és Réka megkezdi a triatlonos évadot az 5i50 olimpiai távval Velencén, az IronMan Budapest rendezésében. Szintén jól ellátott versenyközpontú sportesemény, ha szeretnétek szurkolni, invitálunk Benneteket Velencére május 21-én.

A nyári hónapokra rengeteg verseny és élmény várja a lányokat, az egyre szebb idő beköszöntével nőnek az egyéni távok is, június 12-én Amanda Király indul a Börzsöny Trail 35,1 km-es pályáján, Melinda Toth és Réka Oroszné Debreceni pedig körbejárják, ezúttal kerékpáron a Balatont a szintén júniusban megrendezésre kerülő Tour de Pelso versenyen. A Szimpla Élmény 35,5 km-es futótávját Amanda július 10-én fogja teljesíteni. Júliusban egyéni- és csapatversenyek következnek mind futás, mind pedig triatlon terén: 70.3 IronMan féltáv Budapesten (július 30.), ahol, Linda, Krisztina Csere, Zóra Kiss és Réka indulnak egyéniben, Amanda és Leila Gyenesei pedig váltóban, így az év második legnagyobb létszámú csapatmegmozdulásának kiálthatjuk ki a rendezvényt. Várunk Benneteket szeretettel, jól felszerelt, látványos és családbarát versenyközpontban várhatjátok a célba érkezőket, a futópályán pedig köszönettel vesszük a bíztatást.

A nyár végén, szinte már őszbe hajlóan az IronMan teljes távját, a hosszú távú triatlonversenyt tervezi teljesíteni Linda egyéniben, Réka váltóban augusztus 27-én, a Find Your Limits! Tri Series utolsó állomásaként. A versenynek ismét Velence ad otthont, mint a versenysorozat sprint- és olimpiai távjának, egész napos rendezvény, ahova szeretettel várunk Benneteket, a buzdítás, szurkolás rengeteg energiát ad versenyzőinknek.

Az ősz beköszöntével ismét a futás veszi át a főszerepet, Amandát szeptember 11-én láthatjuk rajthoz állni a WizzAir Félmaratonon. Újabb határon túli versenyként az októberi München Maraton a kitűzött cél, ahol képviseli csapatunkat.

Az évet decemberben az IronMan 70.3 Middle East Championship Bahrain zárja reményeink szerint, ahol ismét nemzetközi porondon mutatkozhat be a Team Prevention csapatának vezetője, Angie, szurkolunk neki a versenyen és a felkészülés alatt is.

A versenyekről, eredményeinkről, rendezvényeinkről folyamatosan tájékoztatunk Benneteket ezen az oldalon, és terveink szerint több magazin hasábjain is olvashattok rólunk.

Kiemelten fontosnak tartjuk a rendszeres sportolást az egészségmegőrzés szempontjából, ugyanakkor elengedhetetlennek tartjuk a megelőző és legalább évente ismétlődő orvosi szűrővizsgálatokat, melyek segítségével korai stádiumban felismerhető és sikerrel kezelhető az ismert betegségek többsége. Ennek jegyében az év folyamán a Richter Egészségváros Program keretein belül megrendezésre kerülő egészségnapokon aMellrákfórum – Nem vagy egyedül Alapítványtagjaival közreműködve nyújtunk az odaérkezőknek segítő támogatást, ahol ingyenes, a magatok és családotok egészségének megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségű orvosi és műszeres vizsgálatokon vehettek részt. Az egész napos program családbarát, az Uzsoki Utcai Kórház szakemberei végzik a szűrővizsgálatokat.”

Oszd meg Te is a barátaidnak, hogy senki se maradjon le róla!
Amennyiben tetszett a bejegyzés, és rendszeresen olvasnád a Sportkultot, lájkold a Facebook oldalunkat és a cikket is! Köszönjük!

(Kép és információ:Team Prevention facebook oldal)

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .